Ugyanez elmondható bármiről.

[…]

A kedves jó kedvre szít
Adjon jó kedvvel, kedvesen,
kinek kedvesre kedve támad.
Jó kedvhez a kedves segít,
nélküle kedved kedvtelen,
kedvéért kedves aki fárad.
Be kedves csókolnom megint
kedves ajkát kedvem szerint.
(Tóthfalusi egyik Heinrich von Rugge-fordítása)

[…] 2. Az annomináció az ismétlést a változással egyesíti (variáció). Módosulhat a szó hangalakja is, jelentése is. Különböző mértékben módosulhat egyfelől a szó teste, másfelől a jelentése vagy mindkettő. Visszatérhet változatlan formában a szó,más jelentéssel (homonímia) vagy más jelentésárnyalattal (antisztázis, koncentráció, distinkció, diafora, reflexió). Kitüntetett szerepet játszik a szótőismétlés (tradukció, poliptóton), azaz a képző, a rag, az igető módosítása. Heinrich von Rugge idézett énekében például a „minne-” (fordításban a „kedv-”) tő ismétlődik soronként kétszer, hol ragváltakozással („minne”, „minnet”) vagy képzőváltakozással („minnen”, „minneclichen”), hol változatlan alakban, de szófajt cserélve („minne” mint főnév és ige). A szóalak viszonylag szűk jelentéstartományban mozog ezúttal. A váltakozás az ismétlés egyhangúságát hivatott enyhíteni. […] Az alaki és tartalmi eltérés viszonya határozza meg az annomináció feszültségi fokát. Minél kisebb az alaki eltérés és minél nagyobb a tartalmi különbség, annál hatásosabb, dinamikusabb az annomináció. […] Az alaki eltérést csökkentve, a tartalmi eltérést növelve az annomináció szójátékba csaphat át. […] Az annomináció másik határesete a rím. Az alliteráció, a belső rím, a szó végi rím felé közeledik az annomináció, ha a költő eltekint az ismétlődő szavak tartalmi vonatkozásaitól, és figyelmét a szavak hangalakjának részleges egyezésére összpontosítja. (Világirodalmi lexikon, 338-339.)